Modell és Makett Bemutatkozás  |  Kapcsolat
 
teherautok
 

Rólunk írták



Truck Magazin TÓVÁRI GÁBOR MAKETTJEI
KOMOLY JÁTÉK (NEM) CSAK FELNŐTTEKNEK!


A modell-makett készítéshez belső indíttatás, nem kevés kézügyesség, valamint hatalmas türelem szükséges. Ha valaki úgy érzi, képes órák hosszat egyetlen apró ajtócskával, légcsavarral bíbelődni vagy száraz virágokból erdőt varázsolni a terepasztalra "csak" azért, hogy az még élethűbb legyen... bátran belevághat. Persze olyan is akad, aki már gyermekkorában megfertőződik ezzel a hobbival.

Tóvári Gábor is átlagos kisfiúként indult, akit hajtott saját édesapja által is táplált lelkesedése, meg persze a '40-es évek játékhiánya, hogy maga fabrikáljon papírból, fából és mindenféle talált kincsből repülőt, autót meg még amit a fantáziája megengedett. Később aztán felnőtté válva sem hagyott alább lelkesedése, és amikor lehetősége nyílt rá, elektronikai műszerészből pályát módosítva hivatásos modellezőként kezdett dolgozni.

Első komoly munkája egy űrhajó volt (LUNHOD8), amit később megszámlálhatatlanul sok, különböző léptékű és kidolgozottságú épület (szálloda, irodaház, épületrekonstrukció), majd egyre több ipari modell (gépgyárak, gyógyszergyár, olajfinomító), valamint közlekedési eszköz (villamos, vasút, busz, haszonjármű) követett.
Az évek során a lelkesedése egy cseppet sem hagyott alább, sőt... unokája legnagyobb örömére a mai napig készít hol megrendelésre, hol csak a hobbijának hódolva maketteket. Leginkább a járművek állnak a szívéhez közel, ezért ezekből válogatott néhány fotót az olvasók számára. Készített Volvo, Scania és az izgalmas "csőrös" amerikai Ford kamionokból is néhányat. A képeken látható makettek l:10-es léptékűek, mely meglehetősen impozáns méretet jelent.

Truck Magazin Lenyűgözve csodálja őket gyerek és felnőtt egyaránt. A makettek elkészítésénél gondosan ügyelt minden apró részlet kidolgozására, még olyan részleteket is kimunkált, mint a feliratos, futómintázattal, szabványos jelöléssel ellátott gumik, sárgaréz felnik, "működő" lengéscsillapítók, légvezetékek stb. A rugózás élethűen működik, a vezetőkabinok dönthetők, a festés is igényes, metálfényezésű. Természetesen minden kamionban van motor is.
Tóvári Gábor ma már reklámcélokra is készít maketteket, többek közt a kamionok pótkocsija is alkalmas feliratozásra, de önmagukban is igen figyelemfeltőek.

Reméljük, sok játékos kedvű felnőtt és gyerek örömét leli az alkotó különböző kiállításokon is látható makettjeiben. Ha azonban a kedves olvasót részletesebben is érdekli - például reklámozás céljából - a modell-makett készítés, bővebb felvilágosítást kaphat a 06-30/919-3309 telefonszámon Tóvári Gábortól.




Truck Magazin ÉPÍTŐMESTER
TÓVÁRI GÁBOR ÚJDONSÁGAI


A Camion Truck&Bus 2002. májusi számában már beszámolt egy lelkes modellezőről, Tóvári Gáborról, aki immár negyven éve készít maketteket. Ez a mások számára talán sziszifuszinak tűnő, ámde csodálatra méltó foglalkozás magával ragad minden játékos kedvű, kreativitással megáldott felnőttet. A modellező keze alól a tavalyi cikk óta is sorra kerülnek ki a szebbnél szebb autóbuszok, épületek, kamionok, ebből mutatunk be néhányat.

Mint érdekesség, a Renault Kerax 8x4 L négytengelyes, cserélhető felépítményű haszongépjármű 1:10-es léptékű makettje is elkészült. Ezúttal a készítő nem elégedett meg a szemre élethűnek tűnő részletekkel, tovább fokozta a valóság megjelenítését. A kamion vezetőfülkéje belülről is kidolgozott, maga a fülke és az ülés is kárpitozott, a műszerek, gombok, karok is láthatók. A fülke dönthető, akár a valóságban. A szemlélőt már ezek is ámulatba ejtik, hát még ha meghallják a kamion motorhangját! Beépített elektronikával a készítő a valóságoshoz hasonló önindító- és motorhangot tud imitálni, de ha valakinek még ez sem elég, kipróbálhatja a kamion kürtjét is. Az alváz sárgarézből készült, a vezetőfülke plexiből, a kerekek méretre öntött gumiból, látható rajtuk minden méret- és típusjelzés is. A világítás LED-diódákkal megoldott.
A festés előkészítése és maga a festés is igen gondos munkát igényel. Már a makett megtervezésénél ügyelni kell arra, hogy a festés után könnyedén lehessen összeállítani a különböző színű elemeket, így ezek csavarkötéssel, illetve ragasztással rögzíthetők egymáshoz. A nagy türelemnek és járművenként több száz (!) munkával töltött órának megvan az eredménye. Joggal gyönyörködhetünk az elkészült makettekben. A kamionok mellett új busztípusok is készültek tavaly óta. A jobb- és balkormányos változatok egyaránt 1:20-as léptékűek.
Annak ellenére, hogy a kamionhoz képest feleakkorák, a kidolgozottság itt is nagy hangsúlyt kapott. A modellek bemutató- és reklámcélokat szolgálnak, nem cél tehát, hogy távirányítással mozgásba hozhatóak legyenek. A látvány, a részletek, a vezetőfülke, a kamion felépítménye, valamint a futóművek mechanikai úton való mozgathatósága a fontos.

Természetesen az eredetit nem helyettesítheti, de méretei miatt alkalmas kiállításokon, szakmai bemutatókon, konferenciákon reprezentálni a valódi járművet. Reméljük, sok játékos kedvű felnőtt és gyerek leli örömét az alkotó munkáiba. Ha azonban az olvasót részletesebben is érdekli - például reklámozás céljából - a modell-makett készítés, bővebb felvilágosítást kaphat a 06-30/919-3309 telefonszámon Tóvári Gábortól.




Truck Magazin AUTÓMODELL KIÁLLÍTÁS A KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZBAN

Kilencedik alkalommal került megrendezésre a Kelenvölgyi Közösségi Házban az idén április 17-ig nyitva tartó autómodell kiállítás. A közel 2000 darabot felvonultató tárlaton a pár centiméterestől az egy métert is meghaladóig láthatóak modellek. Amint a dr Juhos Katalin polgármester bevezető szavait követő szakmai megnyitó előadásból kiderült, az idén a kiállítás két jelentős évfordulóra is emlékezik: 1900-ban alakult meg a Magyar Autóklub, valamint pontosan 100 éves idén a Mercedes név, amelynek "keresztapja" a magyar Emil Jelünek, az osztrák-magyar monarchia konzulja, akinek akkor 11 éves lányáról kapta nevét a világhírű autómárka.

A kiállítás egyik speciális modelljének, a Volvo FH 12/450 típusú kamionnak a készítője, Tóvári Gábor első ízben jelenik meg ilyen jellegű tárlaton.
- 25 éve modellezek hivatásszerűen, elsősorban épületek, benzinkutak, olajfinomítók kicsinyített mását készítem. A kiállított 75 cm hosszú, 40 cm magas kamion tökéletesen kidolgozott modellje az eredetinek. Minden apró darabját saját kezűleg készítettem. A vezetőfülke dönthető, a kerekek forognak, nyílnak az ajtók, benne van a motor, még a műszerfal-világítás is megoldott. -

A kiállítás tükrözi a magyar autógyártás nagyszerűségét is, tudósaink, mérnökeink rátermettségét bizonyítva, a műszaki élvonalbeli hírnevünket öregbítve. A tárlaton mindenki megtalálhatja kedvenc autóit, a postakocsiktól kezdődően a tűzoltóautókon keresztül egészen a versenyautókig.



Truck Magazin TÓVÁRI GÁBOR plasztikai grafikus munkái
Buszok, trolibuszok 1:20 méretben


Örömömre szolgál, hogy a korábbi 2002/5-ös és 2003/11-es Camion Truck&Bus magazinban megjelent - általam készített - kamion- és buszmakettek után most a legújabb típusú 1:20-as léptékben elkészült maketteket is bemutathatom.

Az itt látható járművek a legmodernebb trolibuszok, valamint gázmeghajtású buszok. Ezeket a trolibuszokat nemrégiben állították a valóságban is üzembe: Budapesten (piros színben) és Debrecenben (kék színben). A képeken látható makettek l:20-as léptékűek, A magyarországi készre szereléssel Rómába (zöld színű csuklós) és Nápolyba (narancssárga színű) készített buszok makettjeinek méretaránya szintén 1:20.

Az ezüstszínben készült csuklós és a fehér színű, kék csíkos buszok szintén újak, melyek felépítményei is hazai gyártmányúak, Los Angelesben közlekednek. A műszaki rajzok alapján l:20-as léptékű makettek a Los Angeles-i buszgyár részére készültek. Ezek a makettek a teljes típussorozat bemutatása mellett is könnyedén elférnek egy kiállítási standon.

Makettjeimmel kapcsolatban az érdeklődők - például reklámbusz készítése céljából bővebb felvilágosítást kaphatnak a 06-30/919-3309 telefonszámon Tóvári Gábortól.



 

Telefon: (06-1) 3862-552    E-mail:  tovarigabor@t-online.hu

 

Kezdõlap  |  Bemutatkozás  |  Járművek  |  Épületek  |  Grafika  |  Kapcsolat


Modell & Makett stúdió® Hungary 1114 Budapest, Fadrusz u. 6.
Telefon, fax: (06-1) 3862-552 Mobil:(06-30) 9193-309
tovarigabor@t-online.hu

Copyright ©, Modell & Makett stúdió